szükséges az utójáték vagy sem?

Csalódott nők szerint a férfiaknak három dolog jut eszükbe az utójátékról: az alvás, a cigaretta, vagy a tévé távirányítója. Ez talán sarkított igazság, de tény, hogy az aktus utáni kedveskedésről a legtöbb férfi egyszerűen elfeledkezik, nem igénylik annyira, mint a nők.

Pedig ha az utójáték elmarad, a legjobb szexuális együttlét is befejezetlennek tűnhet. Még egyéjszakás, érzelmi töltet nélküli kapcsolatokba is kellemes légkört varázsol, ha az utójáték nem a felöltözködésre szűkül.

utójáték nélkül a szex befejezetlen marad

Az utójáték valójában az érzelmi-lelki kielégülésre szolgál a fizikai kielégülés után. Sok nő esetében pótolhatja is az esetleg elmaradt orgazmust. Nem kell, hogy órákon át tartson, de mindenképp növeli az összetartozás érzését, ha nem pattannak fel egyből az ágyból. Egy kis beszélgetés, simogatás emeli az együttlét örömét. Nem biztos, hogy könnyű erre rávenni egy olyan férfit, aki ezt nem szokta meg, de lassan rá lehet vezetni. Biztos nem utasítja vissza a kérést, ha a nő elmondja, milyen sokat jelentene számára ez a pár perc. Persze a szexben semmi nem kötelező feladat, így az utójáték sem. Egyénenként és páronként változik az ez iránti igény. Mindenesetre sok férfi meglepődne, ha tudná, hogy párjának pont ez a kis odafigyelés hiányzik.

szuszogjatok együtt

Szuszogjatok együtt!

Hideg, hosszú téli estéken nincs is jobb, mint összebújni (kis kifli és nagy kifli) szex után, és egy nagyot aludni. A pasik többsége a világ legjobb ötleteként jegyzi ezt, és nőjét nagy piros ponttal jutalmazza, ha megkapja a csendes szuszogáshoz szükséges nyugalmat. Legtöbbször nem hosszú ideig tart az alvás, csupán néhány percig, éppen csak átléptek az álom birodalmába, és azonnal vissza is tértek, mégis üdítő és frissítő. Ráadásul utána sokkal könnyebb újból „munkára fogni” a férfiembert. Nyáron viszont egészen más a helyzet. A forróságban nem esik jól összebújni, éppen elég a hőség egy másik test melegsége nélkül is. Fülledt nyári éjszakán testi kontaktusnak az is elég, ha megfogod szerelmed kezét, vagy éppen a homlokodat támasztod a vállának. A többi már ugyanaz, mint télen.

fürdőszobai kalandok

Fürdőszobai kalandok

Ne egymás után menjenek a fürdőszobába, hanem együtt, és zuhanyozzatok is közösen. Egymás simogatása, szappanozása, fürdetése utójátéknak ugyanolyan tökéletes, mint előjátéknak. Nem cél a gyors tisztálkodás, inkább a lusta és kényelmes tusolásnak hódoljatok. Ilyen helyzetben a nő lehet alázatosabb, és egy ókori rabszolga odaadásával és precizitásával járja végig „ura” minden apró porcikáját. Ebben a felállásban az olyan egyszerű művelet, mint a hajmosás, könnyen erotikába csaphat át. Úgyhogy ami éppen véget ért, lehet, hogy újra elkezdődik, és vizes testtel zuhantok vissza az ágyba, már ha elértek odáig.

a simogatás mindíg beválik

Gyengéd kezek

A simogatás, cirógatás mindig mindenkinek jólesik. Nem feltétlenül muszáj, de persze lehet szexuális célzattal simogatni a megfáradt férfitestet, azonban a kar, nyak, comb, fenék, mellkas vagy hát gyengéd, pihekönnyű érintése igencsak kellemes. Csak arra kell figyelned, nehogy emberedből kicsikizd a maradék életerőt. Ha a pasid nem veszi a lapot, és nem kezd el viszontsimogatni, akkor próbáld magatokat olyan testhelyzetbe ügyeskedni, hogy a keze hozzáérjen a testedhez.

masszázs az ágyban

Masszázs

A simogatásnál intenzívebb, de ugyanolyan kellemes a masszázs is. Előrelátóan az ágy mellett vagy az éjjeliszekrényben tartsd a masszázsolajat, amely inkább könnyű, semleges illatú legyen, mint nagyon tömény és karakteres. Szeretkezés után az érzékszervek, köztük a szaglás is élesebbé válik, ezért a kókusz- és a mandulaillatokat messzire kerüld el. Szex után a test sokkal érzékenyebb is, így finomabb, gyengédebb, szinte simogató mozdulatokkal kezdd a masszázst, és csak később, amikor szűnik a szex utáni ellazulás, és visszatér a testbe a tónus, folytasd határozott, profi technikákkal.